2012. február 20., hétfő

Draft költségvetések

Mint azt ebben a két a bejegyzésben bemutattam, az új Kollektív Szerződés új draft struktúrát hozott, a két alapvető változás az, hogy megemelték a liga által javasolt bónuszok értékét és mostantól büntetés jár ezek összesített túllépéséért. A csapatok büdzséje közötti eltérést egyrészt az adja, mennyire elől draftolnak, másrészt, hogy hány kompenzációs picket kaptak.

Két fontos technikai részlet:

  1. Az összesített bónuszok számítanak, tehát, ha az első körös választottadat a javasoltnál alacsonyabb összegért igazoltad le, a keletkezett felesleget a további játékosaidra elköltheted.
  2. Ha valakit nem igazolsz le, a neki szánt bónuszt más játékosra nem költheted, annak értékével csökken a felhasználható kereted.
Nem kopipésztelném be a táblázatot, inkább átküldelek titeket a Baseball Americára, ahol az összehasonlítás végett feltüntették a tavalyi számokat is.

2012. február 18., szombat

2012-es draft sorrend

Már nincs olyan szabadon igazolható játékos, aki komolyan befolyásolhatja a 2012-es amatőr drafton a csapatok választási sorrendjét, mindössze legfeljebb három ún. szendvicskörös pick kerülhet még kiosztásra, úgyhogy itt az ideje, hogy egy egyszerű lista formájában dokumentáljuk a közel végleges állapotot*. Természetesen amint további változás történik, frissítem a listát.

* Mivel az új Kollektív Szerződés szövege még nem nyilvános, illetve a legfrissebb, hivatalosnak tekinthető listák is lassan egy hónaposak, értelemszerűen ez a lista nem tekinthető megerősítettnek, de 99%-ban biztos vagyok a helyességében.


Lista frissítve február 20-án: mivel Raul Ibanez aláírt a Yankeeshez, a Phillies kompenzációs picket kapott, jelenleg az 54. helyen választhatnak majd.

Első kör
1. Astros
2. Twins
3. Mariners
4. Orioles
5. Royals
6. Cubs
7. Padres
8. Pirates
9. Marlins
10. Rockies
11. Athletics
12. Mets
13. White Sox
14. Reds
15. Indians
16. Nationals
17. Blue Jays
18. Dodgers
19. Cardinals -- Angelstől, Albert Pujols (A) elvesztéséért
20. Giants
21. Braves
22. Blue Jays -- Nem tudták leigazolni 2011-es 1. körösüket, Tyler Beede-t
23. Cardinals
24. Red Sox
25. Rays
26. Diamondbacks
27. Brewers -- Tigerstől, Prince Fielder (A) elvesztéséért
28. Brewers
29. Rangers
30. Yankees
31. Red Sox -- Philliestől, Jonathan Papelbon (A) elvesztéséért

Első kört követő kiegészítőkör
32. Twins -- Michael Cuddyer (módosított A) elvesztéséért (Rockies)
33. Padres -- Heath Bell (módosított A) elvesztéséért (Marlins)
34. Athletics -- Josh Willingham (módosított A) elvesztéséért (Twins)
35. Phillies -- Ryan Madson (módosított A) elvesztéséért (Reds)
36. Mets -- Jose Reyes (A) elvesztéséért (Marlins)
37. Cardinals -- Albert Pujols (A) elvesztéséért (Angels)
38. Red Sox -- Jonathan Papelbon (A) elvesztéséért (Phillies)
39. Brewers -- Prince Fielder (A) elvesztéséért (Tigers)
40. Rangers -- C.J. Wilson (A) elvesztéséért (Angels)
41. Astros -- Clint Barmes (B) elvesztéséért (Pirates)
42. Twins -- Jason Kuvel (B) elvesztéséért (Diamondbacks)
43. Cubs -- Aramis Ramirez (B) elvesztéséért (Brewers)
44. Padres -- Aaron Harang (B) elvesztéséért (Dodgers)
45. Pirates -- Ryan Doumit (B) elvesztéséért (Twins)
46. Rockies -- Mark Ellis (B) elvesztéséért (Dodgers)
47. Athletics -- David DeJesus (B) elvesztéséért (Cubs)
48. White Sox -- Mark Buehrle (B) elvesztéséért (Marlins)
49. Reds -- Ramon Hernandez (B) elvesztéséért (Rockies)
50. Blue Jays -- Frank Francisco (B) elvesztéséért (Mets)
51. Dodgers -- Rod Barajas (B) elvesztéséért (Pirates)
52. Cardinals -- Octavio Dotel (B) elvesztéséért (Tigers)
53. Rangers -- Darren Oliver (B) elvesztéséért (Blue Jays)
54. Phillies -- Raul Ibanez (B) elvesztéséért (Phillies)
55. Padres -- Nem tudták leigazolni 2011-es szendvicskörösüket, Brett Austint
56. Cubs -- Carlos Pena (B) elvesztéséért (Rays)
57. Reds -- Francisco Cordero (B) elvesztéséért (Blue Jays)
58. Blue Jays -- Jon Rauch (B) elvesztéséért (Blue Jays)
59. Cardinals -- Edwin Jackson (B) elvesztéséért (Nationals)
60. Blue Jays -- Jose Molina (B) elvesztéséért (Rays)

Második kör
61. Astros
62. Athletics -- Twins előtt, Josh Willingham (módosított A) elvesztéséért
63. Twins
64. Mariners
65. Orioles
66. Royals
67. Cubs
68. Padres
69. Pirates
70. Padres -- Marlins előtt, Heath Bellért (módosított A) elvesztéséért
71. Mets -- Marlinstól, Jose Reyes (A) elvesztéséért
72. Twins -- Rockies előtt, Michael Cuddyer (módosított A) elvesztéséért
73. Rockies
74. Athletics
75. Mets
76. White Sox
77. Phillies -- Reds előtt, Ryan Madson (módosított A) elvesztéséért
78. Reds
79. Indians
80. Nationals
81. Blue Jays
82. Dodgers
83. Rangers -- Angelstől, C.J. Wilson (A) elvesztéséért
84. Giants
85. Braves
86. Cardinals
87. Red Sox
88. Rays
89. Diamondbacks
90. Yankees -- Nem tudták leigazolni 2011-es második körösüket, Sam Staffordot
91. Tigers
92. Brewers
93. Rangers
94. Yankees
95. Phillies

Harmadik kör
96. Astros
97. Twins
98. Mariners
99. Orioles
100. Royals
101. Cubs
102. Padres
103. Pirates
104. Marlins
105. Rockies
106. Athletics
107. Mets
108. White Sox
109. Reds
110. Indians
111. Nationals
112. Blue Jays
113. Dodgers
114. Angels
115. Giants
116. Braves
117. Cardinals
118. Red Sox
119. Rays
120. Diamondbacks
121. Tigers
122. Brewers
123. Rangers
124. Yankees
125. Phillies

Harmadik kört követő kiegészítőkör
126. Mariners -- Nem tudták leigazolni 2011-es harmadik körösüket, Kevin Cront
127. Marlins -- Nem tudták leigazolni 2011-es harmadik körösüket, Connor Barront
128. Rockies -- Nem tudták leigazolni 2011-es harmadik körösüket, Peter O'Brient


További kompenzációs játékosok
Derrek Lee, B (Pirates)
Dan Wheeler, B (Red Sox) - Indians meghívta edzőtáborba

Akit érdekel a besorolás menete, az algoritmus egyszerű, mint egy faék, csak leírni picit hosszú:
  • Az első 15 pick kötött, senkire át nem ruházható.
  • A tavalyi első két körben draftolt, de le nem igazolt játékosok utáni kompenzációs pickek helyhez kötöttek, mégpedig a tavalyi helyet követő helyre szólnak (pl. Tyler Beede 1/21 volt, a Toronto idén az 1/22-t kapja meg). A tavalyi harmadik körben draftolt, de le nem igazolt játékosok utáni kompenzáció egy hely a harmadik kört követő szendvicskörben.
  • Klasszikus A típusú játékosok után a volt csapat megkapja az új csapat első nem védett választását és egy szendvicskörös picket.
  • "Módosított A" típusú játékosok után a volt csapat megkapja az új csapat első nem védett választása előtti helyet és egy szendvicskörös picket.
  • B típusú játékosok után a volt csapat kap egy szendvicskörös picket.
  • Szendvicskörben a választások sorrendje: 1. "Módosított A" típusúak után járó pickek; 2. Klasszikus A típusú játékosok után járó pickek; 3. B típusú játékosok után járó pickek. Az egyes csoportokban a sorrend a volt csapat tavaly győzelmi mutatóinak fordított sorrendje. Akik bármelyik csoportban több pickre is jogosultak (lásd Cubs, Reds, Blue Jays, Cardinals a 3. csoportban), a 2-3. céduláikat azután kapják, amikor már minden jogosult csapatot besoroltak, kvázi egy újabb körben, nem pedig közvetlenül egymás után.

2012. január 19., csütörtök

Posting system

Tegnap késő este megdőlt mindkét, posting systemmel kapcsolatba hozható rekord: biztossá vált, hogy a Texas az eddigi legnagyobb összegről ($51,703,411) ír majd egy csekket a Nippon Ham Fightersnek, valamint eldőlt, hogy összesen 111 millió dollárjukba került Yu Darvish megszerzése. Mindkét szám nagyobb, mint amit az eddigi rekordtartó Red Sox beleölt Daisuke Matsuzakába 2006 decemberében (51,1 millió dollárt kapott akkor Seiku Lions és összeségében mintegy 103 millió dollárt fektetett a Boston a japán dobóba).

Aki játszott már életében a Football Managerrel, tudja, hogy a nagy könyv szerint a fociban új zajlanak az átigazolások, hogy először megegyeznek egymással a klubok, majd mikor ez megtörtént, a leendő csapat elkezdhet tárgyalni a játékossal. A valóságban természetesen az esetek döntő többségében a játékos ügynöke házal a tehetősebb csapatoknál és vért izzad, hogy tető alá hozza az üzletet, cserébe egy "szerény" százalékért.

A japán baseballtulajdonosok és az MLB közötti megállapodás a fenti, könyv szerinti rendszer tovább szigorított változata. Minden év végén a japán csapatok eldönthetik, kik azok a játékosok, akiket "árverésre bocsátanak" az amerikai klubok számára, ez maga a postolás. Ezt követően a klubok megrágják a dolgot és egy papírlapra kinyomtatnak egy számot, amit hajlandóak lennének adni azért, hogy tárgyalhassanak az adott játékossal. Ezt postázzák az MLB központjába, ahol a licitálási időszak végén néhány ember (szó szerint 2-3 emberről van szó) jelenlétében felnyitják a borítékokat, megkeresik, ki ajánlotta a legtöbbet, a többi papíros pedig megy az iratmegsemmisítőbe, majd elégetik, a hamvakat kilövik az űrbe és Tommy Lee Jones meglámpázza a jelenlévőket, hogy a győztes összegen kívül minden számot elfelejtsenek.

A japán oldalt (pár ottani ligavezetőt és persze a csapat vezetését) csak annyiban tájékoztatják, hogy mennyi volt a győztes összeg és csak ez alapján kell dönteniük, hogy elfogadják-e azt, tehát a Fighters csak akkor tudta meg, hogy a Texas nyert, amikor azt az MLB bejelentette.

A rendkívül szűk beavatott körnek köszönhető az, hogy csak a bejelentés előtt nem sokkal szivárgott ki a győztes kiléte, holott már napokkal korábban lezárult a licit és igent mondott a Nippon Ham.

A bejelentést követően 30 napja van az amerikai csapatnak és a japán játékosnak, hogy megegyezzenek. Amennyiben nincs megállapodás, a játékos marad Japánban, csapata pedig nem kapja meg a pénzt.

A szabályok nem tiltják, hogy valaki rossz szándékkal, irreálisan hatalmas összeget licitálva blokkolja a játékos Amerikába érkezését, azaz, ha pl. az Angels 100 millió dollárt licitált, majd nem egyezik meg Darvish-sal, meggátolva ezzel, hogy a dobó a rivális Rangersbe kerüljön, minden szempontból szabályosan járnak el. Ugyanakkor érthető módon egy ilyen "bush league" megmozdulás nem csak az Államokban, hanem Japánban is komoly ellenszenvet váltana ki, klubokban, játékosokban egyaránt.

A rendszer legnagyobb hibája abban rejlik, hogy a játékost kevés anyagi érdek fűzi ahhoz, hogy piaci értéke alatt aláírjon egy amerikai csapathoz. Ha Yu Darvish szerződése idén lejárt volna és mind a 30 csapat versenghetett volna érte, jó eséllyel ő kapta volna azt a 110-120 millió dollárt, amin jelen helyzetben volt csapatával osztozik. Minél közelebb van egy japán játékos az ottani szerződése végéhez, annál kevésbé érdeke (itt most Darvish és Matsuzaka szintű sztárokra gondolok), hogy lemondjon bármennyi pénzről is csak azért, hogy azt a csapatának névadó szponzora zsebre vághassa. (Japánban a csapatok "vezetékneve" egy cég, lásd Nippon Ham.) Ami miatt még nem kellett változtatni ezen, a játékosra nézve nem teljesen igazságos rendszeren, az a Japán kultúrában és az igazi sztárjátékosok elenyésző számában keresendő.

Lehet, hogy furcsán hangzik az európai focihoz és amerikai major sportokhoz szokott fülünknek, de Japánban komolyan veszik a klubhűséget. Amellett, hogy természetesen ott is minden sportoló célja, hogy a következő 2-3 generáció boldog megélhetéséhez szükséges pénzt megkeresse, nem elfogadható viselkedés a munkáltató, a csapat hátrányos helyzetbe hozása. Tehát amikor egy japán játékos átjön tárgyalni az Egyesült Államokba úgy, hogy tudja, ha nem egyezik meg leendő csapatával, a jelenlegi klubja 40-50 millió dollártól esik el, nem fogja csak a saját érdekeit nézni és törekedni fog egy tisztességes megállapodásra.

Ez természetesen teremthet helyzeti előny az amerikai csapatnak, de amint arra fent utaltam, ha valaki nagy hatalmas összeget ajánl a tárgyalási lehetőségért, majd nem hozza át a játékost a Távol-Keletről, eláshatja magát.

Hogy miért kell mindig kivárni a 30 napot a megegyezéshez? Mert a tárgyalások már csak ilyenek, ha a határidő előtt az egyik fél megegyezést akar, annak ára az, hogy számára kedvezőtlenebbek lesznek a feltételek, így inkább mindenki kivár az utolsó pillanatig. (Ugyanezen okokból kell sok magas draft pick leszerződtetésére a határidőig várni, ami, szerencsére, most már nem augusztus közepe lesz, hanem nagyjából július közepe.)

Hogy Darvish megéri-e a pénzt, mennyire tudja átültetni játékát az American League-be, a jövő zenéje. A magam részéről optimista vagyok, egyrészt a játékos képességei (nem Dice-K-féle alacsony, köpcös srácról van szó, aki a sarkokat célozza, hogy ne üssék meg), másrészt mert szurkolok neki, hogy Ichiro * után újra legyen egy japán sztár a Major League Baseballban.

* Ichiro így utólag hatalmas üzlet volt a Seattle-nek. 13 millió dollárt fizettek a tárgyalási jogért, 14 millió dollárt kellett csak adniuk neki az első szerződésben, ráadásul azt is megúszták, hogy a 3 éves szerződés után Ichiro szabadon igazolható lehessen. Ma már szinte minden japán játékos kéri a szerződésében, hogy ne kelljen kivárniuk a 6 évet, hogy a többi csapat számára is igazolhatóak legyenek. Darvish is kapott egy kilépési lehetőséget az 5. év után, ha (egyelőre ismeretlen) nagyon komoly elismeréseket zsebel be addig és a liga egyik legjobbjává növi ki magát.

2011. december 14., szerda

Szabadon igazolható játékosok - Arbitráció

A tegnap bejelentett változásoknak köszönhetően az egyébként is csak valamelyest izgalmas, magyar idő szerint holnap reggel 6 óráig eldöntendő kérdés - ajánl-e egy csapat arbitrációt volt játékosának kompenzáció reményében - érdekessége tovább csökkent.

A korábban B típusúnak besorolt szabadon igazolható játékosoknak továbbra is kell arbitrációt ajánlani, ha volt klubjuk szeretne az ún. szendvicskörben draftjoghoz jutni.

Matt Capps, Francisco Cordero, Octavio Dotel, Ramon Hernandez és Darren Oliver volt csapatai automatikusan jogosultak a fenti típusú kompenzációra, nem is kell arbitrációt ajánlaniuk.

A többi A típusú játékos a volt klubjuk szempontjából változatlannak tekinthető, amennyiben arbitrációt ajánlanak és azt elutasítja a játékos, számíthatnak egy első és egy szendvicskörös cédulára. Heath Bell, Michael Cuddyer, Kelly Johnson, Ryan Madson, Josh Willingham és Francisco Rodriguez esetén azonban az első körös cédula nem az új csapattól fog származni, hanem a liga varázsolja őket a rendszerbe.

Albert Pujols, Prince Fielder, C.J. Wilson, David Ortiz, Roy Oswalt, Jose Reyes és Jimmy Rollins klasszikus A típusúak maradtak. Jonathan Papelbon is annak számít, mivel a Phillies a változtatások előtt már szerződést kötött vele. Takashi Saito és Carlos Beltran saját szerződéseik kitételének megfelelően nem kaphattak/kaphatnak arbitrációs ajánlatot, így az ő elvesztésükért továbbra sem fog járni semmilyen kompenzáció.

2011. december 13., kedd

Inog a Wilpon-uralom

A New York Times jelentése szerint újabb kölcsönt vett fel a Mets tulajdonosi köre, ezúttal 40 millió dollárt a Bank of Americatól. Bár a csapat közleménye szerint a kisebbségi tulajdonosok bevonása (200 millió dollárnyi befektetést várnak; 20 vagy 30 millió dollárért be lehet szállni a csapatba; döntési hatalom nem jár; a befektetők 6 év múlva (évi 3%-os) visszakaphatják a pénzüket) jól halad, az ütem láthatóan mégsem érte el a kívánt szintet. A mostani kölcsön a hivatalos álláspont szerint rövidtávú, csak arra az időszakra kellett, amíg a kisebbségi tulajdonosi csomagok értékesítése kellően be nem indul.

A Times forrásai szerint, ha nem sikerül tavaszra összehozni a kellő számú kisebbségi tulajdonost, nem kizárható, hogy a jelenlegi tulajdonosoknak (a Wilpon család és Fred Wilpon sógora, Saul Katz) szembe kell nézniük a csapat eladásával.

Az MLB komisszár, Bud Selig, ezt a kölcsönt is jóváhagyta (meglehetősen jobb viszonyt ápol Fred Wilponnal, mint Frank McCourttal, a Dodgers jelenlegi tulajdonosával), de kérdés meddig lesz türelmes a liga egyik legnagyobb piacán tevékenykedő csapat eladósodó tulajdonosával.



Eközben meglepő fordulat várhat az AL Westre. Nem elég, hogy az Angels szombaton bemutatta két nagy igazolását és a hírek szerint hatalmas TV-szerződést kötöttek a FOX-szal (20 évre 3 milliárd dollár), az elmúlt két nagydöntő vesztese, a Texas Rangers (akik tavaly kötötték meg óriási TV-szerződésüket, mely így is csak feleakkora, mint az új Angels-szerződés) a hírek szerint mégsem költekezhet olyan szabadon, mint azt sokan vélték.

A FOX Sports kétfejű riporterminotaurusza, Rosenthal és Morosi jelenti, hogy sem Prince Fielder (akinél jobban egyik idei szabadügynök sem passzolna Texasba), sem Yu Darvish nem opció Jon Daniels és csapata számára és nem csak a józan észre hagyatkozva, hanem komoly pénzügyi okokból is fordultak inkább a trade market felé.

A sok ok egyike, hogy míg az Angels már 2012-ben kapja az emelt gázsit a televíziótól, a Rangers csak 2015-től. A csapat fizetési listája alsó hangon is 10-13 millió dollárral fog emelkedni 2011-hez képest. Leginkább - ez az én meglátásom - arról van szó, hogy a tulajdonosok az elmúlt két év kiváló eredményeit és az ezek miatt megnövekvő bevételeket látva megpróbálnak realizálni egy kis extra profitot. Emellett természetesen az is szerepet játszik, hogy a Rangers utánpótlása nagyon jónak tekinthető, így valóban járható út a fiatalok beépítése vagy elcserélése olyan, korlátozott jövedelmű játékosokért, akik nem terhelik meg a fizetési listát.



Magyar idő szerint ma reggel 6 óráig kellett a 40-es keretben lévőknek szerződést ajánlani. Akikre csapatuk nem tart igényt, szabadon igazolhatók. A lista:

RHP Fabio Castillo (Rangers) *
RHP Dan Cortes (Mariners) *
RHP Willie Eyre (Orioles)
RHP Clay Hensley (Marlins)
LHP Rich Hill (Sox)
LHP Hong-Chih Kuo (Dodgers)
LHP Aaron Laffey (Royals)
LHP Jose Mijares (Twis)
RHP Peter Moylan (Braves)
RHP Micah Owings (Diamondbacks)
LHP Jo-Jo Reyes (Orioles)
LHP Joe Saunders (Diamondbacks)
LHP Doug Slaten (Nationals)
RHP Andy Sonnanstine (Rays)

C-R Chris Gimenez (Mariners) *
C-S Koyie Hill (Cubs)
C-S Jason Jaramillo (Pirates) *
C-R Ronny Paulino (Mets)
C-R Eli Whiteside (Giants)

2B-S Brooks Conrad (Braves) *
2B-R Jeff Keppinger (Giants)
2B-L Will Rhymes (Tigers) *

SS-R Pedro Ciriaco (Pirates) *
SS-R Ryan Theriot (Cardinals)

OF-L Mike Baxter (Mets) *
OF-R Cole Garner (Rockies) *

LF-L Jeremy Hermida (Padres)
LF-L Luke Scott (Orioles)
LF-R Ryan Spilborghs (Rockies)

* még nem volt jogosult arbitrációra

2011. december 6., kedd

Rule 5 elé

Ma délután négykor kezdődik az idei Rule 5 draft. A baseball nagykönyvének 5. szabálya szerint azok a játékosok, akik nincsenek a 40 fős keretben és már rendelkeznek 4 év minor ligás szolgálattal (ebbe az is beleszámít, ha sérülés miatt egyébként játszani sem tudtak), kiválaszthatók ezen a napon. Magyarán a kluboknak 4 éve van rájönni, elég jó-e a játékos és levédik-e azzal, hogy 40 fős keretükbe teszik. Azon játékosok esetében, akik 18 évesen vagy fiatalabban írták alá első profi szerződésüket, egy évvel több idő van dönteni, tehát ők csak 5 év minor ligás szolgálat után választhatók ki a többiek számára.

A kiválasztott játékost új csapata köteles egész évben az aktív keretben tartani (vagy a Disabled Listen), különben köteles őt visszaszolgáltatni korábbi csapatának. Amennyiben az új csapat ezt teljesítette, végleg megkapják a játékost és szabadon leküldheti valamelyik farmcsapatába.

Mióta egy évvel meg lett hosszabbítottva a csapatok "döntési időszaka" (2006 előtt 3, ill. 4 év volt a limit, emiatt röpködhettek Johan Santanák és Shane Victorinók a drafton), a legkomolyabb fogás Josh Hamilton volt 2006-ban. De ez sem volt teljesen egyértelmű választás: Hamilton már 2001-ben elkezdett lecsúszni a gödörbe, alkoholista és drogfüggő lett, két éven keresztül nem is játszott és csak a 2006-os idény végén térhetett vissza.

Lényeg a lényeg, azóta nem lehet komoly játékosokat találni a drafton, ha mégis összejön valaki, akkor is csak legfeljebb epizódszereplő lesz jövőre új csapatában. A tavalyi felhozatal sem tartalmazott jelentős értékeket, az alábbi táblázatban kék színnel azokat jelöltem, akiket új csapatuk a meg tudott tartani (nem sok), lilással azokat akik csak ilyen-olyan úton tudtak új csapatuknál maradni.

Joe Paterson (ARI)Kiválasztotta a Diamondbacks (Giantstől)
Pat Egan (BAL)Kiválasztotta a Brewers (Oriolestól)
3/24: Visszakapta az Orioles, visszakerült a Norfolk Tides (AAA) csapatába.
Cesar Cabral (BOS)Kiválasztotta a Rays (Red Soxtól)
3/29: Visszakapta a Red Sox, visszakerült a Pawtucket Red Sox (AAA) csapatába.
Jose Flores (CLE)Kiválasztotta a Mariners (Indianstól)
3/25: Visszakapta az Indians, visszakerült a Columbus Clippers (AAA) csapatába.
Brad Emaus (COL)Kiválasztotta a Mets (Blue Jaystől)
4/21: Visszakapta a Blue Jays, visszakerült a Las Vegas 51s (AAA) csapatába.
4/22: A Blue Jays RHP Chris Malone-ért és egy később megnevezndő játékosért vagy pénzért elcserélte a Rockieshoz.
Daniel Turpen (COL)Kiválasztotta a Yankees (Red Soxtól)
3/13: Visszakapta a Red Sox, visszakerült a Pawtucket Red Sox (AAA) csapatába.
3/29: A Red Sox C Michael McKenryért elcserélte a Rockieshoz.
Aneury Rodriguez (HOU)Kiválasztotta az Astros (Raystől)
Lance Pendleton (HOU)Kiválasztotta az Astros (Yankeestől)
3/27: Visszakapta a Yankees, visszakerült a Scranton/Wilkes-Barre Yankees (AAA) csapatába.
9/9: Waiveren keresztül megszerezte az Astros.
11/18: Minor ligás szabadügynökként visszaigazolta az Astros.
Nathan Adcock (KC)Kiválasztotta a Royals (Piratestől)
Robert Fish (LAA)Kiválasztotta a Yankees (Angelstől)
3/27: Visszakapta az Angels, visszakerült a Salt Lake Bees (AAA) csapatába.
Scott Diamond (MIN)Kiválasztotta a Twins (Bravestől)
3/28: A Braves RHP Billy Bullockért cserébe lemondott róla a Twins javára.
Adrian Rosario (NYM)Kiválasztotta az Orioles (Brewerstől)
3/24: Visszakapta a Brewers, visszakerült a Bredvard County Manatees (A+) csapatába.
9/1: A Brewers, LHP Daniel Ray Herreraval együtt, mint később megnevezendő játékosokat a Francisco Rodriguez-cserében, elcserélte a Metshez.
Elvin Ramirez (NYM)Kiválasztotta a Nationals (Metstől)
10/18: Visszakapta a Mets, visszakerüt a Buffalo Bisons (AAA) csapatába.
Pedro Beato (NYM)Kiválasztotta a Mets (Oriolestól)
George Kontos (NYY)Kiválasztotta a Padres (Yankeestől)
3/14: Visszakapta a Yankees, visszakerült a Scranton/Wilkes-Barre Yankees (AAA) csapatába.
Michael Martinez (PHI)Kiválasztotta a Phillies (Nationalstól)
Josh Rodriguez (PIT)Kiválasztotta a Pirates (Indianstól)
4/29: Visszakapta az Indians, visszakerült a Columbus Clippers (AAA) csapatába.
6/21: Az Indians pénzért elcserélte a Pirateshez.
Brian Broderick (STL)Kiválasztotta a Nationals (Cardinalstól)
5/23: Visszakapta a Cardinals, visszakerült a Memphis Redbirds (AAA) csapatába.
Mason Tobin (TEX)Kiválasztotta a Cubs (Angelstől)
12/9: A Cubs pénzért elcserélte a Rangershez.

Maródi furcsaság

Szerdán este érkezett a hír, a liga közbelépett: mégis a Marlins 2. körösét kapja a Mets. Amennyiben a Miami leigazol egy Reyes elé rangsorolt játékost, akkor értelemszerűen nem ezt, hanem a következő Miami-picket kapja a Mets. Győzött a józan ész.

Jövőre végérvényesen megszűnik az Elias-rangsor, nem fog beleszólni a játékba a valós képet ritkán tükröző lista, de idén még használják, kicsit módosítva és ez meglehetős furcsaságot szült.

Heath Bell azon játékosok egyike, akik után az idei módosítás után az új csapatnak nem kell draftjogról lemondani, de a volt csapat ugyanúgy kap első köröst és első kör utáni szendvicspicket. Mivel a top 15 első körös pick "védve" (a következő évtől ez top 10-re szűkül) van és a Marlins ebben a tartományban választ, ők nem első, hanem második körösről mondtak volna le Bellért a régi rendszerben. A módosítás alapján ezt a picket megtartják, a Padres pedig a 2. körben előttük draftolhat majd. És utóbbi természetesen megkapja a szendvicspicket.

Ezután a Marlins leigazolta azt a Jose Reyest, aki a valóságban hiába ér többet, mint Bell, az Elias listáján hátrébb van rangsorolva és utóbbi dönti el, ki kapja a jobb picket a Marlinstól és megmarad ez az elv annak ellenére is, hogy a Miami az új closere után semmilyen picket nem veszített. Tehát az első körösük védve, a második körösüket megtartják és csak a harmadik körös picket küldik majd a Metsnek.

Tovább görgetve ezt a kiskaput, bár ez sokkal inkább elmélkedés, mint reális lehetőség, de ha a Miami pl. leigazolja Josh Willinghamet (aki szintén Reyesnél előrébb van rangsorolva), a harmadik körösüket is megtartanák és csak a negyedik köröst kellene átadni a Metsnek.